Megígértem ! Hoztam. Jó olvasást!Reggel. Mindenki felébred valahol. Normál esetben az ágyában. Na.! Most nálam csak egy ici-pici probléma zökkent fel. Egy mezőn ébredtem! Egy mező kellős közepén! Értitek? És senki sehol. Szokásom szerint futni kezdtem. Az elmúlt pár hónapban már semmi sem normális. Elmondom mi történt. Ja, Réka vagyok.
2014. június 30.
- Jó reggelt álomszuszék!- lépett be Boldi. Igen! Ő az én Boldim. Nem megszokott a kapcsolatunk, eléggé érdekesen indult az egész. Még a gimiben szemeztem ki magamnak azóta együtt dolgozunk a fagyizóban. Mint kiderült mi vagyunk az a pár, akik nem csókkal vagy ilyesmivel köszöntenek ,hanem egy pacsival. Sírs z kicsim? Gyere kapsz egy pacsit, biztos jobb lesz a kedved! Hát nem. De azért néha összehozunk egy.-egy csókot. Amúgy az ölelés, annál gyakoribb.
-Hé.. Nem is aludtam sokáig. Csak.. -akartam befejezni a mondatomat, de mellette nem jutok szóhoz. Ez van! Így szeretem.
-Csak cirka fél egyig! - nevetett jóízűen rajtam.
- "Csak cirka fél egyig" - utánoztam mély hangon. Majd nyomtam egy puszit a nyakára. Mivel hogy esélyem sincsen annál följebb menni. Még űlő helyzetben is túl magas.
- Térdeljek le neked?
- Majd ha hozol hozzá gyűrűt is! - kekeckedtem. - Reggeli a mekiben?
- Vagy a cukrászdában? Ott dolgozunk!
- Hát éppen az is jó.De akkor már ebéd van!
- Okézsoké! -vett a nyakába.
- Ezt ne csináld! -oltottam le, a gyerekes viselkedését. Aztán koppant a fejem a plafonon. És még ki sem nyújtottam a nyakamat.
- BOLDIZSÁR! Tegyél LE! - kiabáltam.
- Majd ha piros hó esik!- aztán elkezdett velem szaladni az ajtó felé. Hajlított lábbal természetesen. De még így is magas volt. Szörnyű a pécsi panellakások belmagassága! Az ajtó előtt felkaptam a fogasról a bézs oldaltáskámat, és ezzel sikeresen fel is borítottam a fogast. Csengéssel és szörnyű zajjal koppant a parkettán.
- Nem mi voltunk! - húzott ki a csávából, ami igazából nem is csáva. Boldi a "csáva". A panelházban egyre többen kapták fel a fejüket a zajra. És a szomszéd magányos művész is kijött, hogy mit képzelünk mi magunkról, hogy ilyen zajt csapunk! Ilyenben nem lehet dolgozni!
- HULIGÁNOK! - kiáltott lefelé menet egy öreg néni.
- Maga is volt huligán! -kiáltottunk vissza.A néni erre nem tudott mit reagálni, de én tudtam. Ugyanis a "barnaherceg" megint kinyújtotta lábát, mert ő már kint volt a panelból. De én még NEM!
- Aú! -koppant a fejem a vaskereten. Ha ma még egyáltalán hazaérünk, biztos, hogy nem ússza meg. De én is imádkozzak egy enyhe agyrázkódásért.
- Kint vagyunk!
- És megint kereshetünk új lakást!
14:30 Capri. (cukrász selfie level 999)- Réka állj be a pénztárba! - rendelkezett Boldi.
- Légy szíves? -kérdeztem vissza.
- Mit szeretnél? -folytatta. "Téged". Normálisan.
- Semmit. -majd hátulról átkarolt, és kaptam tőle két puszit.
- Még fél órát bírj ki! Lesz egy szünetünk, aztán meg leváltalak.- Na megyek. Jöttek hozzád! - újságolta gonosz mosollyal. De így is túl helyes volt.
- Jó napot!Szia! -köszöntem az anyukának és kisfiának, akik időközben beálltak a sorba.
- Szia! Két gombóc fagyit szeretnénk.
- Igen? Mit adhatok? - csúsztam át a fagyikhoz. Lemostam a lapátot, és felhajtottam a fagyikat őrző hideg tetőt. Magyarul kinyitottam a kincsesláda tetejét. :D
- Egy csokisat, és... -nézett az anyuka bizonytalanul a kisfiára.
- Öööö..... Ööö.... Hát.... - a fiú négy-öt éves lehet, de az inteligenciája meghaladja Boldizsárét. Az biztos.
- Tessék csak ráhagyni! - tettem le a lapátot. - Ha sikerült választani tessék szólni! - nyomtam egy műmosolyt feléjük. Ez ma már a harmadik ilyen kisfiú. De volt rajtuk kívűl egy "gonosz" kislány is aki direkt mindig azt mondta, hogy " csokisat! Ja, nem inkább epreset! De mégse a vaníliásat sokkal jobban szeretem!" A végén úgy sikerült leráznom, hogy Gréta kijött és mindegyiket aminek hallotta a nevét rakott belőle egy kicsit.
- Fiatal hölgy! -szólítottak a hátam mögül. A kisfiú választott. Hál' istennek!
- Egy csokisat eszek én is! Mint az anyuci. - nyögte ki a kisfiú szándékait.
- Remek! 420 forint lesz! -nyújtottam át a fagyikat a tölcsérben. Átcsúsztam a pénztárgéphez, és begépeltem az adott összeget, majd a pénztárgép elégedett csipogása jelezte., hogy jól számoltam, és kinyitja a kasszát.
- Réka! - ordított át teli torokból Gréta.
- Mi van? - tettem én is így. A néni és a fia furcsán néztek rám. Mi van? Azt hiszik itt működik a telepátia?
- Mehettek haza!
- Köszi! - kaptam fel a táskámat, és kirontottam a pult mögül, hogy bemehessek az öltözőbe.
- Te itt? - közelített felém Boldi. Most pedig gyorsítsuk fel az eseményeket. Simogat, simogat, simogat. Hopp! Dob egy csókot. Hazafelé enyelgünk egymásnak és kézen fogva hazasétálunk.
